Bejelentés


KAPCSOLTAM









Ugron Gábor visszapillantása Hogy merre tartasz…? Nem egy szuszra olvastam végig Ugron Gábor könyvét. Elsőre inkább ízlelgettem. Nemcsak rokonszenves és magát könnyen olvastató, beleérző stílusa miatt, hanem mert jó volt lassan haladni, ismerőssé válni a történetben. Bele-beleolvastam, csak azután tértem vissza az egyes fejezetekhez. Így adott egy olyan átfogó képet, ami bár elsősorban egy ember életének legintimebb fejezeteiről mesél – mégis több annál. Ezerkilencszázötvenhat drámáját sokan, sokféle formában próbálták átélhetővé tenni azoknak, akik nem élték át. Volt, akinek sikerült, volt, akinek nem. Ugron Gábor mintha egyáltalán nem törekedett volna ötvenhatról, mint társadalmi-politikai történésről beszélni. Nem érinti, nem vizsgálja az eseményeket. Csak éppen elmeséli az életét, onnantól kezdve, hogy egy koromsötét éjszakán, hátán egy batyuban alvó kisgyerekkel, mögötte az elhagyott szülőhaza szögesdrótjaival egy kukoricatábla sáros földjén tizenhét évesen felnőtté lett. Egészen odáig mesél amíg, a szerencséjének, saját igyekezetének, szorgalmának, tisztességének köszönhetően egy idegen ország – ezúttal Svájc – megbecsült polgára lesz. Idáig ez lehetne akár tucat-történet is. Hogy mégsem az, az a szerző elemzően izgalmas beszámolója személyes kapcsolatainak alakulásáról. Legszemélyesebb érzelmeit, kudarcait és küszködéseit, saját maga megtalálását mondja el valami olyan magától értetődő egyszerűséggel, mégis finom, visszafogott hangon – mintha valaki ismerősnek mesélne. Ötvenhat drámája ebben a személyes életregényben a legigazibb valójában mutatkozik meg. Talán mert a legbensőbb érintettségről vall, szülő-gyerek, férfi-nő, testvér-testvér, ismerősök-idegenek, egy el- és befogadó, mégis talán örökre idegennek megmaradt család vonatkozásában. S mindez országhatárokon ível át, sokáig a hazatérés reményéről még álmodni sem merő szorongató állapotban zajlik. Egy tizenhét éves fiút családja a sikeres, jobb, azaz élhetőbb jövő érdekében rábír, elküld, elindít – lehet fogalmazni még sokféleképpen – a szabad világba. A fiú teszi, amit mondanak, viszik az események, kormányozni igyekszik a pillanatokat, de kezdetben maga sem tudja, mi miért történik, hová tegye szorongásait, mivel oldja az övéi hiányát. Meg sem fogalmazza. Ideje sincs rá, meg kell felelni, eleget kell tenni, be kell illeszkedni. És ő megfelel, eleget tesz, beilleszkedik. Sikertörténet, mondhatnánk. De az igazi sikertörténet akkor kezdődik, amikor meg tudja fogalmazni a kérdéseit és lassan válaszolni tud rájuk. Dönt és ezek a döntések már a saját döntései. Nem könnyű olvasmány Ugron Gábor drámai fordulatokban bővelkedő könyve, de feltétlenül érdemes és érdekes olvasmány. Az, hogy két nyelven – saját bevallása szerint két hazája nyelvén – jelentette meg, nem csak tiszteletre méltó gesztus, de bölcs is: itthon is, otthon is olvashatják. Schäffer Erzsébet Ugron Gábor: Csak az fontos, hogy merre tartasz – Visszapillantás Magánkiadás 2009 • Hogy érzi magát? Ugron Gábor Nagyon hamar fel kellett nőnie: 16 éves korában, 1956. november 27-én, egyetlen koromfekete, kísérteties éjszaka alatt lett kamaszból férfiemberré. Akkor hagyta el szülőhazáját, Magyarországot, hogy választott hazájába, Svájcba menjen – diákmenekültként. Villamosmérnök, informatikus. A zürichi magyar mérnökegyesület elnöke. – Nemrég jelent meg a könyve, „Csak az a fontos, hogy merre tartasz”. Ha a kötetet megfordítjuk, a címoldalon ez áll: „Wichtig ist allein, wohin du gehst”. A cím – németül. Gyönyörű kopjafa van a borítón… - Magam fényképeztem Erdélyben, Székelyföldön. A Székelyudvarhely közelében lévő ábránfalvi kápolna... kertjében máig áll a régi kopjafa az Ugron család címerével. Bizony nagyon szétszóródtunk a nagyvilágba, testvéreim, Eszter és Kati Kanadában, illetve Ausztriában élnek. De itt, a fenyők alatt és Solymáron, ahol unokatestvéreim és gyermekeik, unokáik élnek, gyakran összejövünk mindannyian, a sima hétköznapokon pedig telefonálgatunk, e-mailezünk – megannyi finom étel receptjét cseréljük ki egymás közt. A kötetem – amelyet afféle visszapillantásként szeretett szüleim emlékezetére ajánlottam – érthető okokból kétnyelvű: azt szeretném, hogy mindkét hazámban értsék. A gondos nyelvi szerkesztésért ezért két magyarnak, a szintén Svájcban élő Oplatka Andrásnak – Andreas Oplatkának – és Martin Józsefnek (a Vasárnapi Hírek szerkesztője – A szerk.) mondok wolleraui polgárként nagy-nagy köszönetet. Európai vagyok teljes szívemből: friss diplomásként, a disszertációmra készülve éltem, dolgoztam az Atlanti-óceán túlpartján, Amerikában, a Texas állambeli Houstonban, de visszajöttem. Bár nagyjából egy esztendőig utána valahogy minden szűknek és kicsinek tűnt ideát, de azért a vén Európa mégiscsak az igazi számomra. Szép és nagy világ az ott, odaát – de nem az enyém… Ezzel a feleségem, az egykori Lufthansa-stewardess Dagmar is egyetért, akit már itt, egy síeléskor, a ’70-es években ismertem meg. Úgy egy évtizede „el-eldicsekedtem” ismerőseimnek, hogy egy egyetemistával élek együtt: ez a „diáklány” természetesen ő volt. Nem teljesen ifjúkorában beiratkozott ugyanis történelem-politológia szakra, s büszke vagyok rá, hogy munka... mellett summa cum laude diplomázott 2002-ben. Jómagam azt vallom: 1999-ben újjászülettem, egy nagyon súlyos agyvérzés után újra teljes életet élhetek, ezért évente egyszer, október 14-én a gyógyulás emlékére pezsgőt bontunk. Dagmar is elkísér erdélyi útjaimra: már a ’80-as évektől – amúgy tősgyökeres svájci kollégáim kezdeményezéséhez csatlakozva – járunk ki, segíteni az ott élőket, s jólesik, hogy Magyarországon élő unokatestvéreim sokat tesznek az Ugron család érdekében, fenntartanak egy alapítványt, amely több nemes célt is igyekszik az ősök földjén szolgálni. Egyébként a Romániában lezajlott kárpótlásban a család visszakapta azt a birtokát, amely a Madarasi-Hargita csúcsát is magában foglalja. Így a pünkösdi csíksomlyói szentmise és búcsú után felszaladtunk rá, csak a húszcentis friss hó akadályozott meg minket abban, hogy a hegytetőig jussunk. – Sportos életet él mindmáig… – Odahaza vízilabdáztam a Ferencvárosban, ifiválogatottságig vittem. Később Svájcban is pólóztam – itt, mivel nem olyan színvonalú a nemzeti bajnokság persze, mint a magyar, még negyvenesztendősen is válogatott voltam, meg válogatott csapatkapitány, aztán az öregfiúkkal is sokáig játszottam. Mára a túrázás, evezés maradt, de olykor-olykor vitorlázom is. A nagyapámé volt anno a legendás balatoni mahagóni hajó, a Rabonbán… örülök, hogy szülőhazám az Európai Unió tagja azon országok többségével együtt, amelyekben a Trianon után elszakított nemzettársaim élnek. Trianon megtörtént, nem lehet visszacsinálni, nem szeretem hallani egyesek vérgőzös gondolatait erről. A közös Európa a remény arra, hogy a Kárpát-medencében béke és nyugalom legyen. ( gündisch)




Üzenőfal


Név:

Üzenet:





Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!